A gyógyszergyártás folyamata
Ha gyógyszerekről van szó, akkor hozzá vagyunk már szokva ahhoz, hogy ha valamilyen problémánk van, akkor felkeressük a gyógyszertárat, és megvásároljuk azt, ami megoldást jelent erre az egészségügyi problémára. De hogy kerülnek ezek a gyógyszerek a polcokra, hogyan működik a gyógyszergyártás folyamata?
Az első lépés természetesen a kutatás, melynek során olyan vegyületet fedeznek fel a kutatók, amivel gyógyítható egy betegség. Ez a legnehezebb lépés természetesen a folyamatban, de a következő lépések is hasonlóan fontosak.
Ha már ismert vegyületről van szó, akkor viszonylag egyszerűbb a dolog, teljesen új vegyületnél azonban számos kísérlet, gyógyszer engedélyeztetés vár a gyógyszergyárra.
A kísérletek az állatkísérletekkel kezdődnek, a folyamat során egérkísérleteken tesztelik, hogy a vegyület milyen hatást gyakorol a különböző szervekre, megfigyelik az anyag felszívódását, eloszlását, illetve a kiválasztást.
Ha az állatkísérletek sikeresnek bizonyulnak, akkor utána elkezdhetik embereken is tesztelni a gyógyszereket. Az emberkísérletek egészséges emberekkel kezdődnek, akik önkéntesen vállalkoznak a tesztelésre. Ha ezt a részt sikerrel veszi a gyógyszer, akkor a következő szakaszban kaphatják azok a betegek, akik az adott betegségben szenvednek. Ha ezt a folyamatot is sikerrel veszi a gyógyszer, akkor következhet az engedélyeztetés, melynek során a hatóságoktól kell engedélyt beszerezni, mielőtt a tényleges gyártás megkezdődhet.