"Az év menedzsere 2009" és "Az év fiatal menedzsere 2009" pályázatok eredményhirdetése
A 13 tagú, a Menedzserszövetség és meghirdető szervezetek képviselőiből álló zsűri döntése alapján
„Az év menedzsere 2009”
pályázat győztese:
Károlyi László,
a Legrand Zrt. vezérigazgatója.
A zsűri döntését legfőképpen három tényező befolyásolta. Az első Károlyi László kitartó és következetes munkája a Legrand Zrt. különböző munkaköreiben, majd a vállalat élén. 1992-ben került a cég jogelődjéhez, a Kontavill Rt.-hez kereskedelmi igazgatóként, 2004-ben nevezték ki a Legrand Zrt. vezérigazgatójává. A Legrand vállalatcsoport szentesi cége 2006 és 2008 között megháromszorozta termelését, megduplázta árbevételét. Tette mindezt úgy, hogy folyamatosan javult az eredményessége. (A Legrand vállalatcsoport villamos szerelési és számítógépes hálózati termékeket és rendszereket gyártó és forgalmazó nemzetközi nagyvállalat. Központja a franciaországi Limoges-ban van. A világ több mint 180 országában jelenlévő, 39 000 munkavállalót foglalkoztató cég nettó árbevétele 2008-ban elérte a 4,2 milliárd Eurót.)
2009-ben a nehéz magyarországi piaci viszonyok ellenére megerősítették piacvezető pozíciójukat a szerelvénypiacon, és második helyüket a kábelcsatorna szegmens területén is. Kínálatukat 9000 különféle, évi 18 millió darab eladott termék alkotja, amelyeket professzionális partnereken keresztül értékesítenek, országos lefedettséggel.
Kiemelkedően fontosnak értékelte a zsűri Károlyi innovációs munkáját. Különösen azt, hogy innováción a győztes nemcsak a termékek, szolgáltatások megújítását, új piacok meghódítását érti, hanem a vállalat szervezetének rugalmassá és dinamikussá tételét, a munkatársak motiválását, egyéni értékelését, kompetenciáik fejlesztését is. A gazdasági és pénzügyi válság ellenére a szentesi Legrand közel 25 %-al növelte az előző évhez képest az innovációra, K+F-re fordított forrásokat.
„Az év fiatal menedzsere 2009”
pályázat győztese:
Tibor Dávid,
a Masterplast Group Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Az év fiatal menedzsere c. pályázat kiírásának már az első mondata megfogalmazza a pályázat lényegét, vagyis azt, hogy olyan személyek vehetnek részt benne, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk, vállalkozásuk irányításában. A zsűri az elmúlt 10 évben még nem találkozott olyan ifjú pályázóval, akiben a vállalkozási hajlam és tudás, a vezetés elméleti és gyakorlati alkalmazása, továbbá az innováció iránti elkötelezettség olyan intenzitással lett volna, illetve lenne jelen mint Tibor Dávidban.
Az akkor 22 éves fiatalember maroknyi csapatával 1997-ben indította el építőanyag nagykereskedelemmel foglalkozó vállalkozását, és már az első üzleti évet 132 ezer eurós eredménnyel zárta. A zsűri kiemelte Tibor Dávid, illetve a Masterplast stratégiai elkötelezettségét. A sikert hozó stratégia mögött az a felismerés rejlik – ami egyébként a mai napig vezérelve a vállalatnak –, hogy a legkisebb vevőknek is olyan termékminőséget és szolgáltatást kell nyújtania, amilyet addig csak a legnagyobbak kaphattak meg. Ez a vevőközpontúság és rugalmasság tette lehetővé, hogy a kisvállalkozásként indult cég mára 17 országban van jelen, így pl. Kínában, Németországban, Bosznia-Hercegovinában, vagy Ukrajnában.
A Masterplast Group több mint ezerféle termékével költséghatékony és energiatakarékos megoldásokat kínál a hő-, hang-, és vízszigetelés, tetőfedés és szárazépítészet, valamint az építőipari kiegészítő termékek területén. A több mint 700 főt foglalkoztató cégcsoport árbevétele 2008-ban elérte a 113 millió eurót.
Tibor Dávid jó innovatív érzékkel látta meg az építőanyag kereskedelemben rejlő lehetőségeket, piaci réseket. A csapatmunka és a családias légkör a kezdetektől fogva a Masterplast csoport alapértékének számított, amelyek megőrzésére és erősítésére mindenkor kiemelt figyelmet fordít a győztes fiatal menedzser. A Tibor Dávid mellett álló menedzsment csapat erőssége a közös alkotás iránt érzett elhivatottság. A vállalat felső és középvezetői szintjén gyakorlatilag nincs fluktuáció, Tibor Dávid ugyanazokkal az emberekkel dolgozik, akikkel az alapítás idején elkezdte.














