Az év menedzsere 2011 és az Év fiatal menedzsere 2011 pályázatok
Szövetségünk fontos feladatának tekinti, hogy a hazai menedzserek számára követendő mintát adjon, évről-évre elismerve azok kimagasló teljesítményét, pályafutását, akik komoly sikereket értek el vezetőként. Ezzel is hozzá kívánunk járulni a menedzseri szakma elfogadottságához, presztízsének növeléséhez.
Az év menedzsere díj kiírására a 17., míg Az év fiatal menedzsere díjra 12. alkalommal kerül sor az idén.
Várjuk jelentkezését vagy azok jelölését, akiket a díjra méltónak tart!
A pályázaton közvetlenül vagy közvetetten azon magyar menedzserek vehetnek részt, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk, vállalkozásuk irányításában és sikereiben, valamint az elmúlt időszakban kimagasló vezetői teljesítményt nyújtottak.
Az év fiatal menedzsere pályázaton kizárólag 1976. január 1. után született magyar menedzserek indulhatnak!
A pályázatok benyújtásának határideje: 2012. január 5., 12.00 óra
A díjat a Menedzserek Országos Szövetsége és a kiírásban közreműködő szervezetek és médiumok vezető képviselőiből valamint korábbi díjazottakból álló szakmai zsűri ítéli oda.
A díjak ünnepélyes átadására a 2012 januárjában megrendezendő XVIII. Menedzserbálon kerül sor.










